Albánia fővárosába immáron rendszeresen indulnak fapados járatok Budapestről. Éppen ezért megmutatjuk Tirana látnivalói közül azokat, amiket semmiképp nem érdemes kihagyni.
A Balkánnal és a keleti országokkal kapcsolatban számos tévhit kering. Ezek között van az elmaradottság, a fejletlenség vagy épp a bűnözés. Pedig a valóság egészen más: egymás után épülő felhőkarcolók fejlődő város és izgalmas látnivalók várják az oda látogatókat.
Persze a balkán tipikus jegyei megvannak. A közlekedési káosz, a szemét és a közvetlen vendégszeretet ugyan úgy jellemzi Tiranát. Mutatjuk, mik azok a látnivalók amiket te se hagyj ki, ha a városban jársz.
Mozgalmas utcák, kirakodóvásárok és bazárok
A kelet egyik pozitívuma, hogy a nyugati kapitalizmus még csak kis mértékben tette be a lábát. Tiranában még csak két pláza van, amiből mindössze egy található a belvárosban. De nagyobb áruházak sincsenek nagyon a városban, ami miatt ugyan úgy virágoznak a kis vendéglátóhelyek és az üzletek, mint Budapesten, amikor a belvárost nem alakították át autópályákká.
E miatt nyugodtan induljunk el bármilyen irányba és élvezzük a város lüktetését. Említést érdemel ezen belül Blloku városrész, ahol luxusbutikok, bárok és kávézók, valamint divatos nemzetközi éttermek sorakoznak egymás mellett. Az 1992-es rendszerváltásig ez a városrész volt a kommunista pártelit elzárt körzete, ahová a hétköznapi emberek be sem tehették a lábukat.
Külön érdekesség, hogy az 1985-ig uralkodódiktátor, Enver Hoxha villája is itt áll (Rruga Ismail Qemali Tiranë 2). Bár Tirana látnivalói közül nem ez a legérdekesebb, az ország történelmét mégis nagyban meghatározó épület ez. Az épület csak kívülről nézhető meg.

Ha pedig üzletek, akkor érdemes a bazárt is megemlíteni. Hamísított márkás ruhákért a Rruga Shyqyri Bërxolli utcába kell menni. Helyi élelmiszerért, kiváló éttermekért és kifőzdékért, valamint különleges fűszerekért az Old Bazar-t keressük fel.
Fedezd fel a föld alatti bunkereket – ezek Tirana látnivalói közül a legérdekesebbek
Enver Hoxha úgy próbálta megőrizni hatalmát, hogy folyamatosan azt hangoztatta, hogy valakik meg fogják támadni Albániát. Hogy a történet valódi félelmet váltson ki, több mint 170 ezer darab kétszemélyes bunkert építtetett az országba. Ezek közül néhány látható a belvárosban is.
A legnagyobb bunker 106 szobából áll, amit a Dajti-hegy lábánál találhatunk. Ma BunkArt néven ismert a helyszín, amit szabadon lehet látogatni. A bunker bemutatja Albánia történelmét a világháborútól kezdve egészen a rendszerváltásig.



Tipp: Érdemes a BunkArt kiállításra kombinált jegyen vásárolni, ami alig drágább, mint a rendes jegy. Ezzel a belvárosban található BunkArt2 is látogatható. A jegyet 2 napon belül kell felhasználni.
Libegővel a Dajti-hegyre
Mivel Tiranát hegyek veszik körbe, vétek lenne kihagyni a felvonóval való utazást. A Dajti Express a BunkArt 1-es helyszínétől nem messze, a város szélénél található.
A hegy tetejéről mesés panoráma nyílik szép időben az egész városra és a környékbeli hegyekre. De a felvonó felső épületétől nem messze még számtalan bunkert találhatunk.

Érdemes megjegyezni, hogy a pénztárnál csak kézpénzzel lehet fizetni, ahol Albániában elég sok helyen. A nyitvatartásról és az aktuális árakról ide kattintva lehet tájékozódni.
Tömegközlekedés Tiranában
Ember legyen a talpán, aki kiigazodik Tirana tömegközlekedését. Magyarországon már a Google térkép segítségével is könnyen meg lehet tervezni az utazást, ezzel szemben Tiranában még egy honlap sincs, ahol normálisan megtalálható mikor és mivel lehet eljutni.
Érdemes ebben az esetben a helyiek segítségét kérni. Jó hír, hogy a jegyvásárlással nem kell bajlódni, mert azt a buszon a jegyeladó ellenőrtől lehet vásárolni. Ennek ára igen kedvező, 2023-ban mindössze 40 lek, azaz nagyjából 160 forint volt.