Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Biciklis alagút épül a Balaton alatt – ez lesz a leghosszabb a világon

A kis Balatoni Bringakörútat egy alagúttal fogják megvalósítani. Ha minden igaz, ez lesz a világon a leghosszabb ilyen alagút – írja az Akítv Magyarország.

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság írása szerint több éves előkészítés után engedélyt kapott a Balaton alatt építendő kerékpáros alagút.

az írás szerint a Kivitelezése már az idei nyári szezon végén megkezdődhet.

A kerékpáros alagút sokkal látványosabb lesz, mint egy szokásos alagút. Egyszerre lesz kerékpárút és ökoturisztikai látványosság.

Aki a kisebb kört szeretné letekerni a Balaton körül, az 2028-tól a mostani 205 kilométer helyett mindössze 74,6 kilométert kell, hogy letekerjen a Balatoni Bringakörön. Ezzel egyben azt is remélik, hogy nő a Balaton turisztikai vonzereje.

Az alagút megépítésének szükségességét a Tihany-Szántód komp menetrendjével indokolják, ami 40 percenként indul. A várakozási idő alatt egy átlagos bringás 16 kilométernyi távot tehetne meg, amit viszont most veszteségként könyvelhet el.

Így fog kinézni a balatoni biciklis alagút

Az alagút nem a tómeder alatt lesz, hanem a tó alján fut, így az építkezés nem igényel fúrást, az elemeket tengeralattjárókhoz hasonló munkagépek helyezik a vízfenékre.

A kerékpárút maga két sávos lesz, hogy ne akadályozza a kétirányú forgalmat. A víztől pedig egy magas nyomást is elviselő speciális plexicső védi meg a kerékpárosokat, így a közlekedési funkciója mellett lélegzetelállító látványosság is lesz, mindenki tekerés közben csodálhatja meg a Balaton gazdag állatvilágát a halakkal versenyezve – írja az aktivmagyarorszag.hu.

Hogy éjszaka is járható legyen az útvonal, hosszú távon tervezik világító mélytengeri halak telepítését a Balatonba, így villamos energia nélkül is biztonságban tekerhetnek a kalandvágyók az alagútban.

Ha megvalósul a 3,2 km-es alagút, akkor ez lesz a világ leghosszabb kerékpáros alagútja, amit kizárólag erre a célra építettek.

Egyébként az Egyesült Államokban a Snoqualmie kerékpáros alagút a leghosszabb a maga 3,6 kilométerével. Ez viszont egy elhagyatott vasúti alagútból lett kialakítva, tehát nem erre a célra építették.

Elárasztanák az alagutat

A tervek között az is szerepel, hogy az év néhány napján félig elárasztják vízzel a Balaton alatt futó alagutat, hogy akár sup-pal, kenuval, kajakkal vagy akár vízibiciklivel is át lehessen rajta kelni.

Azt sem tartják kizártnak, hogy a 2028-as Balaton átevezést akár már az új alagútban is meg lehet rendezni.

Az Aktív Magyarország írása szerint a kivitelező szélgépek telepítését is fontolgatja, hogy ezeken a speciális vizes napokon akár kisebb vitorlások is átkelhessenek, és így megszervezhetővé válna a világ első víz alatti vitorlás versenye.

Ezzel viszont az sem kizárt, hogy az alagút olyan magas lesz, hogy alacsony vízállás esetén a teteje a víz felszín felett fog meghúzódni.

De a cikk hiába jelent meg március 31-én, az írás csupán egy áprilisi tréfa 🙂

Utazással kapcsolatos írásainkért kattints az utazás rovatunkra!

Kiemelt kép: illusztráció. Forrás: Unsplash/Pass Horizon

Friss hírek

Újabb ötcsillagos Kék Hullám Zászlók a balatoni strandok között

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton...

Ennyi az átlag diákmunka-órabér 2024 nyarán

Az idei nyári szezonban is diákok ezrei vállalnak munkát,...

Kerékpáros kompokat adtak át a Tisza-tó melletti Tiszaderzsen

Két kerékpáros kompot adtak át Magyarország második legnagyobb tava,...

Bari látnivalók – fedezd fel Dél-Olaszország gyöngyszemét

Dél-Olaszország központja kétségtelenül a több mint 320 ezer lakossal...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Újabb ötcsillagos Kék Hullám Zászlók a balatoni strandok között

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton...

Ennyi az átlag diákmunka-órabér 2024 nyarán

Az idei nyári szezonban is diákok ezrei vállalnak munkát,...

Kerékpáros kompokat adtak át a Tisza-tó melletti Tiszaderzsen

Két kerékpáros kompot adtak át Magyarország második legnagyobb tava,...

Bari látnivalók – fedezd fel Dél-Olaszország gyöngyszemét

Dél-Olaszország központja kétségtelenül a több mint 320 ezer lakossal...

Hova utaznak a magyarok 2024-ben?

Közelednek a hosszú hétvégék, közülük eddig a húsvét a...

Újabb ötcsillagos Kék Hullám Zászlók a balatoni strandok között

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet, és 28 balatoni strandon loboghat a legjobbaknak járó ötcsillagos Kék Hullám...

Ennyi az átlag diákmunka-órabér 2024 nyarán

Az idei nyári szezonban is diákok ezrei vállalnak munkát, hogy ezzel zsebpénzt szerezzenek és egy lépéssel közelebb kerüljenek az álmaikhoz. Az átlag diákmunka-órabér mértéke...

Kerékpáros kompokat adtak át a Tisza-tó melletti Tiszaderzsen

Két kerékpáros kompot adtak át Magyarország második legnagyobb tava, a Tisza-tó melletti Tiszaderzsen. Petényi Mirkó, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) ügyvezető igazgatója az...