Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Kalandtérkép jelent meg, ami a Szigetközt és Pannonhalma térségét mutatja be

Elkészült a Szigetközi kalandtérkép, amely Mosonmagyaróvár és Pannonhalma között 101 turisztikai attrakciót mutat be, segítve a látogatókat a programok, lehetőségek megtalálásában.

Magyarország tele van szebbnél szebb természeti értékekkel, turisztikai régiókkal, azonban csak kevés helyen használják ki a térségek a bennük rejlő lehetőségeket – mondta a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára csütörtökön Győrben, a kalandtérkép bemutatóján.

Révész Máriusz hangsúlyozta: sok turisztikai régió problémája, hogy még az ott élők sem mindig tudnak arról, milyen látványosságok vannak helyben.

Egy térség akkor tud fejlődni és jobb szolgáltatást nyújtani, ha a turisztikai szereplők ismerik egymást, és együtt dolgoznak – emelte ki. Hozzátette: küldetésük, hogy erre az összefogásra rávegyék a szektor szereplőit.

Révész Máriusz felidézte, hogy az első kalandtérkép, amely összefogta egy térség lehetőségeit, a Tisza-tavi kalandtérkép volt. Ennek sikere nyomán szerkesztette a Szigetközi kalandtérképet az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, együttműködve a helyi szereplőkkel.

A térképet 72 ezer példányban nyomtatják ki, emellett online is elérhető a központ honlapján.

A dokumentum egyik oldalán a térképen a látványosságok, programok, szállások vagy éttermek szerepelnek, míg a kiadvány hátoldalán ezek rövid leírásai és internetes elérhetőségei.

Friss hírek

A pécsi zsinagóga: A múlt és a jelen találkozása

Pécs, ez a gazdag történelmű, mediterrán hangulatú város, számos...

Budapest Park italárak 2025 – mutatjuk, mennyi az annyi

A Budapest Park méltán a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelye,...

200 kg terhelést is kibírtak a diákok 3D-nyomtatással készített hídjai 

Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D...

Szilveszter Pécs: hatalmas szabadtéri bulival készül a város

Pécsett újra a Széchenyi téri városi szilveszteren búcsúztathatjuk az...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Rákkeltő anyagot talált a levegőben a Greenpeace

A Greenpeace a rétegrepesztéssel, azaz fracking technológiával folyó gázkitermelés...

A pécsi zsinagóga: A múlt és a jelen találkozása

Pécs, ez a gazdag történelmű, mediterrán hangulatú város, számos kulturális és építészeti kinccsel büszkélkedhet. Ezen kincsek egyike a belváros szívében, a Kossuth téren álló,...

Budapest Park italárak 2025 – mutatjuk, mennyi az annyi

A Budapest Park méltán a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelye, ahol hétről-hétre a legnépszerűbb magyar előadók lépnek színpadra. De mennyit kell fizetni az italokért? Íme...

200 kg terhelést is kibírtak a diákok 3D-nyomtatással készített hídjai 

Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D MechMania verseny résztvevőinek, amit aztán kinyomtattak, majd a szerkezet teherbíró képessége döntötte el a helyezéseket....