Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Itt van minden fontos info az ország- és vármegyebérletről

Elérhető a MÁV-Volán csoport által létrehozott orszagberlet.hu weboldal, amely a május elsejétől érvényes vármegyebérlet és országbérlet kapcsán segíti az utasok tájékoztatását, a megfelelő bérlettípus kiválasztását.

Kiemelték, hogy több ezer, de akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között.

A tájékoztatás szerint a mobileszközökre letölthető MÁVappban április utolsó hetétől indul el az új, kedvező árú bérletkonstrukció értékesítése.

Mutatja a különbségeket

A vármegye- és országbérlet bemutatására létrehozott külön honlap tizenkilenc vármegye térképén ábrázolja az elérhető helyközi távolsági buszokat és a vasúthálózatot. Ugyancsak térképen kereshetők ki az értékesítőhelyek, amelyek között külön jegypénztárakra és automatákra is lehet keresni.

A portál egyik hangsúlyos eleme, hogy a gyakran igénybe vett útvonal jelenlegi bérletárait összehasonlítja az új vármegyebérlet 9450 forintos árával, így szemléltetve, hogy az új típusú bérlettel mennyit takaríthatnak meg az utasok havonta. Emellett a rendszeresen hosszabb távú, több vármegyét érintő utazásokat tervezők arra is választ kaphatnak, hogy a 18 900 forintba kerülő országbérlet mennyi spórolást jelenthet a korábbi díjtermékekkel szemben.

Nagy kedvezmény a diákoknak

A honlap a viszonylati összehasonlításokat nemcsak a teljesárú bérletekre kiszámítva mutatja meg, hanem a nappali vagy esti tagozatos tanulók, illetve a jogszabály szerinti jogosultak számára 90 százalékos kedvezménnyel váltható bérletek áraival is összeméri a lehetőségeket.

A 90 százalékos kedvezményre jogosultak a vármegyebérletet 945, az országbérletet pedig 1890 forintért vásárolhatják meg. Az oldalon az eddig felmerült leggyakoribb kérdéseket (GYIK) és azokra adott válaszokat is megtalálhatják az érdeklődők – tájékoztattak.

Érdekelnek az utazással kapcsolatos írásaink? Kattints az utazás rovatunkra!

Friss hírek

Bari látnivalók – fedezd fel Dél-Olaszország gyöngyszemét

Dél-Olaszország központja kétségtelenül a több mint 320 ezer lakossal...

Hova utaznak a magyarok 2024-ben?

Közelednek a hosszú hétvégék, közülük eddig a húsvét a...

Itt a nagy bejelentés: Pécsről repülő indul Máltára és Münchenbe

Menetrendszerinti repülőjáratot indít egy máltai légitársaság, az Universal Air...

A Wizz Air újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti járatát

A Wizz Air újraindítja Budapest és Tel-Aviv közötti járatait...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Bari látnivalók – fedezd fel Dél-Olaszország gyöngyszemét

Dél-Olaszország központja kétségtelenül a több mint 320 ezer lakossal...

Hova utaznak a magyarok 2024-ben?

Közelednek a hosszú hétvégék, közülük eddig a húsvét a...

Itt a nagy bejelentés: Pécsről repülő indul Máltára és Münchenbe

Menetrendszerinti repülőjáratot indít egy máltai légitársaság, az Universal Air...

A Wizz Air újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti járatát

A Wizz Air újraindítja Budapest és Tel-Aviv közötti járatait...

A magyar útlevél a világ legerősebbjei között van

Az útlevelek erősségi ranglistája kis mértékben változott, de Magyarország...

Bari látnivalók – fedezd fel Dél-Olaszország gyöngyszemét

Dél-Olaszország központja kétségtelenül a több mint 320 ezer lakossal büszkélkedő Bari. A város a kis métere ellenére egy kisebb reptérrel is büszkélkedik, aminek segítségével...

Hova utaznak a magyarok 2024-ben?

Közelednek a hosszú hétvégék, közülük eddig a húsvét a népszerűbb a Szallas.hu friss felmérése szerint. Ugyanakkor az idei előfoglalási kampányuk részeredményei alapján eddig februárra...

Itt a nagy bejelentés: Pécsről repülő indul Máltára és Münchenbe

Menetrendszerinti repülőjáratot indít egy máltai légitársaság, az Universal Air a Pécs melletti Pécs-Pogány Repülőtérről Münchenbe és Máltára. Márciustól már Máltára és a németországi Münchenbe is...