Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Akár 17 fok is lehet az év utolsó napján

Enyhe idővel ér véget az év, szilveszter napján és újévkor néhol akár plusz 17 Celsius-fokot is mérhetnek, északkeleten azonban némileg hűvösebb idő várható. Az új év első hétvégéjén sokfelé ködös, borús lesz az idő, de érdemi csapadék nem valószínű – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken erősen felhős, a keleti, északkeleti tájakon borult lesz az ég, majd délután a nyugati tájakon csökken a felhőzet és néhány órára a nap is kisüthet. Szórványosan fordulhat elő eső, zápor, elsősorban az ország délkeleti felén, míg északnyugaton kicsi a csapadék esélye.

A délnyugati szelet a déli, délkeleti tájakon élénk lökések kísérhetik, majd egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet északon, északkeleten 3 és 7, a déli tájakon 8 és 12 fok között alakul.

Szombaton, szilveszter napján az ország északi, északkeleti harmadán általában borult, párás, helyenként ködös idő várható, másutt több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Reggelig főleg a Dunától keletre helyenként előfordulhat eső, zápor, napközben azonban csak néhol valószínű szitálás.

A déli, délnyugati szél a Dunántúlon többfelé megélénkül, néhol időnként erős lökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 8, a maximum általában 10 és 17, a tartósabban borult, párás északkeleti tájakon 4 és 9 fok között alakul.

Vasárnap, újévre virradóra plusz 1 és 9 fok közötti hőmérséklet várható, majd 11 és 17 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósan borult északkeleti tájakon több fokkal alacsonyabb csúcsértékek valószínűek. Az ország északi, északkeleti harmadán tartósabban borult, párás, ködös időre kell számítani, másutt a fátyolfelhőzet mellett többórás szűrt napsütés valószínű.

Számottevő csapadék nem várható, de helyenként előfordulhat szitálás. A déli, délnyugati szél több helyütt megélénkül, a Dunántúlon erős lökések is lehetnek.

Legfrissebb híreink

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Nincs megállás: szeptemberben is indít járatokat a MÁV Horvátországba

A dugóban araszolás, hosszú buszozás vagy a repüléssel bonyodalmai helyett, kedvező áron utazhatsz a MÁV járataival a horvát tengerpartig.

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton 2023 április 1-től a menetrendi közlekedés bizonytalan ideig szünetel. Az ország egyetlen állami források nélkül...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni Tamás, a VI. kerület polgármesterének közösségi oldaláról. Az ötlet a tavalyi közösségi költségvetésre érkezett be, majd...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma 14 óra 44 perckor Balatonszéplak közelében, a parttól kb. 300 méterre – jelenleg tisztázatlan okból...

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írd ide a véleményed!
írd be ide neved