Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

A magyar is a világ legerősebb útlevelei között van

Öt év után most először került le a ranglista elejéről Japán. A magyar útlevél is előkelő helyen szerepelt, mert sok országba utazhatunk vízummentesen.

A Henley Passport Index legfrissebb 2023-as ranglistája szerint Szingapúr szerezte meg a legerősebb útlevél címet – írja az Euronews. A szingapúriak vízummentesen léphetnek be a világ 227 országából 192 országába.

Japán a harmadik helyre esett vissza. A második helyen pedig három európai ország osztozik egymással: Németország, Olaszország és Spanyolország. Útlevelük 190 országba biztosít vízummentes bejutást.

A negyedévente frissített listán azt vizsgálják, hogy egy adott útlevéllel hány országba lehet vízummentesen eljutni. Minél magasabb ez a szám, annál erősebb egy adott útlevél. A 18 éve elvégezett felmérést 199 útlevél figyelembevételével végzik el.

Ezek az országok rendelkeznek a legerősebb útlevéllel

2023 elején Japán állt az első helyen, mert állampolgárai 193 országba léphettek be vízummentesen. Ez a szám viszont mostanra 189 országra csökkent, ezért Szingapúr kerülhetett az első helyre. Az ország az elmúlt 10 évben 25 országba kapott vízummentességet, ezzel öt hellyel feljebb került a rangsorban.

A top 10-es lista a következőképp alakul:

  1. Szingapúr
  2. Németország, Olaszország és Spanyolország
  3. Japán, Ausztria, Finnország, Franciaország, Luxemburg, Dél-Korea és Svédország
  4. Dánia, Írország, Hollandia és az Egyesült Királyság
  5. Belgium, Csehország, Málta, Új-Zéland, Norvégia, Portugália és Svájc
  6. Ausztrália, Magyarország és Lengyelország
  7. Kanada és Görögország
  8. Litvánia és az USA
  9. Lettország, Szlovákia és Szlovénia
  10. Észtország és Izland

Friss hírek

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Nincs megállás: szeptemberben is indít járatokat a MÁV Horvátországba

A dugóban araszolás, hosszú buszozás vagy a repüléssel bonyodalmai helyett, kedvező áron utazhatsz a MÁV járataival a horvát tengerpartig.

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton 2023 április 1-től a menetrendi közlekedés bizonytalan ideig szünetel. Az ország egyetlen állami források nélkül...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni Tamás, a VI. kerület polgármesterének közösségi oldaláról. Az ötlet a tavalyi közösségi költségvetésre érkezett be, majd...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma 14 óra 44 perckor Balatonszéplak közelében, a parttól kb. 300 méterre – jelenleg tisztázatlan okból...