A húsvéti időszakhoz kötik idén a tavaszi szünetet. Az iskolásoknak viszont ez valamivel hosszabb lesz, mint szüleiknek, amennyiben azt nem toldják meg szabadsággal.
A tavaszi szünet 2023. április 6-tól április 11-ig tart majd, ami azt jelenti, hogy április 12-én, szerdán kell újra iskolába menni.
Az egy hetes szünet a nagypéntek előtti csütörtökön már elkezdődik, azaz egy nappal hamarabb kezdődik a hosszúhétvégéjük, mint a munkavállalóknak. Ugyanis nagypéntek már Magyarországon is ünnepnapnak számít, így ezen a napon leáll az egész ország.
A szombat kivételével vasárnap és hétfő is ünnepnapnak számít, így ezeket a napokat is együtt tölthetik a családok, ha a szülők nem a vendéglátásban vagy más szolgáltató szektorban dolgoznak.
Az iskolásoknak a tavaszi szünet a fentiek alapján pedig egy nappal tovább is tart, kedden sem kell iskolába menni.

Lesz még pihenőnap a tavaszi szünet után és a nyár előtt
A nyár kezdete előtt két szünet is lesz, az egyik május 1., ami 2023-ban hétfőre esik.
Ugyan így szünnap lesz Pünkösd hétfője, amit idén május 29-én ünneplünk.
Ezt követően viszont csak a nyári szünet lesz. A tervek szerint az utolsó tanítási nap 2023. június 15-én, csütörtökön lesz, utána viszont szeptemberig csak az anyagiak szabnak lehetőséget, ki hová utazik vagy mit csinál szabadidejében.