Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Sokkal kevesebb szállást foglaltak a Szallas.hu-n

A Szallas.hu-n megtett, belföldi úti célú nyári foglalások száma 15 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, a visszaesés mértéke a 2019-es, pandémia előtti évhez képest 3,7 százalékos volt – közölte a Szallas.hu.

Kiemelték, hogy a vendégéjszakák száma tavalyhoz viszonyítva 17,7 százalékkal, 2019-hez képest 6,7 százalékkal esett vissza. Az áremelkedések eredményeként a bruttó közvetített szobaár-bevétel alig több mint 3,5 százalékkal csökkent tavalyhoz képest. 

A SZÉP-kártyás fizetések aránya nőtt: tavaly a vendégek nyári foglalásaik 22,9 százalékát, idén pedig 23,2 százalékát fizették ilyen módon.

A foglalások alapján az átlagos ár 12 ezer forint volt személyenként egy éjszakára, ami 17 százalékos emelkedés tavalyhoz mérten.  Az idén arányaiban többen választották az 1-2 éjszakás tartózkodási időt: ez a kategória a portálon leadott nyári foglalások 57,7 százalékát tette ki, ami tavaly 56,2 százalék, 2019-ben pedig 56,5 százalék volt. 

A legnépszerűbb település 2023-ban Siófok volt, amelyet Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Gyula, Balatonfüred, Hévíz, Szeged, Pécs és Zalakaros követett. 

A foglalások harmada apartmanba, 27 százaléka hotelbe, 22 százaléka vendégházba, 14 százaléka panzióba és 6 százaléka egyéb típusú szálláshelyre szólt. 

A horvátországi foglalások darabszáma tíz százalékkal, a vendégéjszakák száma 7 százalékkal nőtt az idén nyáron, a szeptemberi foglalások pedig tovább javíthatnak a számokon. 

A magyarok kedvencei Vir, Crikvenice, Njivice, Bibinje és Vodice voltak. 

Az átlagos ár 13 600 forint volt éjszakánként egy főre, ami 19 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest – olvasható a Szállás.hu közleményében.

MTI

Friss hírek

Ennyi kilométert tettek meg a BKV járművei 2025-ben

A BKV járművei összekötik a város különböző tempóban élő...

Ingyenes egészségügyi szűrés a Széll Kálmán téren a Cukorbetegség Világnapján

Egy lépés, egy mozdulat, egy megállónyi figyelem – ennyi...

Jön a jubileumi Művészetek Völgye – itt vannak az első fellépők

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban...

Mutatjuk mikor nyit a két népszerű adventi vásár, az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas

Már nem kell sokat aludni, ugyanis a szervezők tájékoztatása...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Ezek voltak Magyarország legpusztítóbb aszályai

Az elmúlt évtizedekben legkeményebbnek számító, 2022-es aszály után az...

Ennyi kilométert tettek meg a BKV járművei 2025-ben

A BKV járművei összekötik a város különböző tempóban élő részeit, és kiszámítható keretet adnak Budapest működéséhez. A fővárosi közösségi közlekedés üzemeltetésén 10 000 BKV-s...

Ingyenes egészségügyi szűrés a Széll Kálmán téren a Cukorbetegség Világnapján

Egy lépés, egy mozdulat, egy megállónyi figyelem – ennyi is elég lehet ahhoz, hogy tegyünk az egészségünkért. November 14-én, a Cukorbetegség Világnapján idén is...

Jön a jubileumi Művészetek Völgye – itt vannak az első fellépők

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei...