Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Pécs lett az egyik legélhetőbb város – íme a teljes lista

Az MBH Jelzálogbank készítette el azt a listát, ami a magyarországi településeket rangsorolja élhetőségi szempontból. Az élmezőnyébe idén hat olyan terület is bekerült, amely tavaly még nem szerepelt az első tízben. A legélhetőbb hely Budapest, de akadnak meglepetések a listán.

A szakértők ezúttal is az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a bűnözés, a munkaerőpiac, a vásárlási lehetőségek és a lakóingatlanok megfizethetősége alapján vizsgálták, hogy milyen lehetőségeket biztosít az ország 174 járása és Budapest az ott élőknek.

Kiderült: Nyugat-Magyarországon és a nagyobb városok környékén jobbak az oktatási, a munkaerőpiaci és a vásárlási lehetőségek. A keleti területeken viszont könnyebb lakáshoz jutni, annak ellenére is, hogy jellemzően alacsonyabbak a fizetések.

Tarolt Nyugat-Magyarország

A főváros pontszámai ezúttal is jelentősen meghaladták a második helyezettét, az élmezőny további szereplőit azonban csak tizedpontok választották el egymástól. Pécs és környéke tavaly még nem szerepelt az első tízben, idén azonban már a harmadik. Megőrizte negyedik helyét Debrecen és környéke, amelyet a tavalyi harmadik Veszprém és körzete követ az ötödik helyen.

Az élmezőnyben szerepel még Szeged, Budakeszi, Győr és Dunakeszi környéke és a középmezőnyből előreugró Bácsalmási járás, amelyek szintén most kerültek be az első tízbe.

HelyezésJárásÖsszesített pontszám
Végleges pontszám
1Budapest77,3100,0
2Pilisvörösvári járás45,458,7
3Pécsi járás45,158,4
4Debreceni járás44,858,0
5Veszprémi járás44,457,5
6Szegedi járás44,057,0
7Budakeszi járás44,056,9
8Győri járás43,556,3
9Dunakeszi járás43,356,1
10Bácsalmási járás42,855,4
11Érdi járás42,755,2
12Téti járás42,655,2
13Szentendrei járás42,655,1
14Bélapátfalvai járás42,454,9
15Pannonhalmi járás42,354,7
16Bólyi járás41,954,2
17Sellyei járás41,954,2
18Jánoshalmai járás41,854,1
19Esztergomi járás41,353,4
20Gyulai járás41,153,2
21Csurgói járás40,852,9
22Kapuvári járás40,752,6
23Székesfehérvári járás40,552,4
24Hódmezővásárhelyi járás40,452,3
25Tatabányai járás40,252,0

Sok járás kikerült a legélhetőbb helyekről

Kikerült a legjobbak közül Érd, Bóly, Kisbér, Pécsvárad, Tata és Mórahalom környéke.

Az első tízbe jutó területek egy-két mutatót tekintve kiemelkedő pontszámmal rendelkeznek, de más szempont miatt akár a mezőny vége felé foglalnak helyet.

Bácsalmás és környéke például az alacsony bűnözés és az ingatlanok megfizethetősége szempontjából, míg Budakeszi és környéke a munkaerőpiaci feltételekben erős.

Összességében a nagyobb városok az infrastrukturális lehetőségekben és olyan szolgáltatásokban jobbak, mint az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a munkaerőpiaci jellemzők. Viszont a pontszámaikat visszahúzza a bűnözési és megfizethetőségi mutató – állapította meg a felmérés.

Friss hírek

200 kg terhelést is kibírtak a diákok 3D-nyomtatással készített hídjai 

Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D...

Szilveszter Pécs: hatalmas szabadtéri bulival készül a város

Pécsett újra a Széchenyi téri városi szilveszteren búcsúztathatjuk az...

Rákkeltő anyagot talált a levegőben a Greenpeace

A Greenpeace a rétegrepesztéssel, azaz fracking technológiával folyó gázkitermelés...

Újabb ötcsillagos Kék Hullám Zászlók a balatoni strandok között

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

200 kg terhelést is kibírtak a diákok 3D-nyomtatással készített hídjai 

Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D...

Szilveszter Pécs: hatalmas szabadtéri bulival készül a város

Pécsett újra a Széchenyi téri városi szilveszteren búcsúztathatjuk az...

Rákkeltő anyagot talált a levegőben a Greenpeace

A Greenpeace a rétegrepesztéssel, azaz fracking technológiával folyó gázkitermelés...

Újabb ötcsillagos Kék Hullám Zászlók a balatoni strandok között

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton...

Ennyi az átlag diákmunka-órabér 2024 nyarán

Az idei nyári szezonban is diákok ezrei vállalnak munkát,...

200 kg terhelést is kibírtak a diákok 3D-nyomtatással készített hídjai 

Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D MechMania verseny résztvevőinek, amit aztán kinyomtattak, majd a szerkezet teherbíró képessége döntötte el a helyezéseket....

Szilveszter Pécs: hatalmas szabadtéri bulival készül a város

Pécsett újra a Széchenyi téri városi szilveszteren búcsúztathatjuk az évet, ahol a jó hangulat garantált a Doggos, a Zanzibár és a Giccs Party révén!...

Rákkeltő anyagot talált a levegőben a Greenpeace

A Greenpeace a rétegrepesztéssel, azaz fracking technológiával folyó gázkitermelés magyarországi betiltását követeli. A környezeti kockázatai miatt Európa több országában már betiltott eljárást itthon az...