Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Olyan az osztrák alvókocsi, mint ha egy jobb szálláson lennénk

Nemrég látott napvilágot az a hír, miszerint Magyarországot leválasztják a nyugati vasúti hálózatról a sínek és a járműpark állapota miatt. Mindeközben Ausztriában az állami vasúttársaság, az OeBB 33 olyan alvókocsit rendelt, ami egy jobb szállással is felérne.

Európa-szerte egyre nagyobb szerepet kap az éjszakai utazás. Egyik városban felszállnak a turisták, majd egy kiadós alvás után egy másik ország másik városában kipihenve felébrednek. Ezzel nem csak a szálláson spórolnak, de sokkal kevesebb károsanyag-kibocsátással jár az utazásuk.

Nagy céljai vannak az OeBB-nek

Ezt a trendet ismerte fel az OeBB. Céljuk, hogy az éjszakai vonattal közlekedők számát 2030-ig a jelenlegi éves 1,5 millióról 3 millióra emeljék.

Ehhez most 33 alvókocsi lett berendelve a Siemens-től összesen 720 millió euró értékben, ami közel 280 milliárd forintnak felel meg. Az első kocsi már idén decemberben forgalomba áll a Bécs – Insbruck – Hamburg vonalon. 2028 után az új hálófülkés kocsikat más útvonalakon is bevezetik. Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Hollandiában és Svájcban is igénybe vehetjük majd őket – tudta meg az Euronews.

Ilyenek az új alvókocsik

Az utasok több típusú kabin közül is választhatnak, amik más-más felszereléssel rendelkeznek.

Létezik négy, kettő és egyszemélyes kabin is azoknak az egyedül utazóknak, akik nem szeretnének a fülkén másokkal osztozkodni, hanem egyedül élveznék a nyugalmat.

A kétszemélyes kabinok abban különböznek a többitől, hogy azokban van saját WC és zuhanyzó is, azaz tényleg olyan, mint ha egy jobb szálláson pihenne valaki, pedig továbbra is csak egy alvókocsi szállítja őket.

„Még emlékszem a régi alvó kocsikra, amelyek olyan sötétek voltak – a kis ablakra, az emeletes ágyakra és a függönyre” – mondta a 69 éves nyugdíjas Rosemarie az Euronewsnak, miközben megvizsgálta az OeBB elegáns új éjszakai vonatát, amit szeptember 30-án, szombaton mutattak be.

Leonore Gewessler osztrák környezetvédelmi miniszter pedig azt nyilatkozta az AFP-nek, hogy „minden vonattal megtett kilométer egy kilométer az éghajlatvédelemért és hozzájárulás egy élhető és jobb jövőhöz”.

Friss hírek

Ezek a legjobb meleg társkereső oldalak

Számos olyan meleg társkereső oldal és applikáció van, de...

Ennyi kilométert tettek meg a BKV járművei 2025-ben

A BKV járművei összekötik a város különböző tempóban élő...

Ingyenes egészségügyi szűrés a Széll Kálmán téren a Cukorbetegség Világnapján

Egy lépés, egy mozdulat, egy megállónyi figyelem – ennyi...

Jön a jubileumi Művészetek Völgye – itt vannak az első fellépők

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Ezek a legjobb meleg társkereső oldalak

Számos olyan meleg társkereső oldal és applikáció van, de...

Ennyi kilométert tettek meg a BKV járművei 2025-ben

A BKV járművei összekötik a város különböző tempóban élő...

Ingyenes egészségügyi szűrés a Széll Kálmán téren a Cukorbetegség Világnapján

Egy lépés, egy mozdulat, egy megállónyi figyelem – ennyi...

Jön a jubileumi Művészetek Völgye – itt vannak az első fellépők

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban...

Mutatjuk mikor nyit a két népszerű adventi vásár, az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas

Már nem kell sokat aludni, ugyanis a szervezők tájékoztatása...

Ezek a legjobb meleg társkereső oldalak

Számos olyan meleg társkereső oldal és applikáció van, de mindegyik más-más célközönségnek szól. Ebben a cikkben megpróbáljuk összeszedni, melyek a legjobbak és az adott...

Ennyi kilométert tettek meg a BKV járművei 2025-ben

A BKV járművei összekötik a város különböző tempóban élő részeit, és kiszámítható keretet adnak Budapest működéséhez. A fővárosi közösségi közlekedés üzemeltetésén 10 000 BKV-s...

Ingyenes egészségügyi szűrés a Széll Kálmán téren a Cukorbetegség Világnapján

Egy lépés, egy mozdulat, egy megállónyi figyelem – ennyi is elég lehet ahhoz, hogy tegyünk az egészségünkért. November 14-én, a Cukorbetegség Világnapján idén is...