Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Nagy bejelentést tett a 30Y zenekar Pécsen

Január 7-én tartják idén a Made in Pécs Fesztivált, aminek keretében egyetlen nap alatt 8 helyszínen 173 zenekar lép fel. Már délelőtt 10 órakor színpadra lépett a 30Y zenekar, aki egy nem várt bejelentést is tett.

Zsúfolásig megtelt a Pécsi Est Café, ahol rendszeresen lépnek fel zenekarok a szokásos hajnalig tartó mulatozás mellett. Nem véletlen, hiszen a méltán népszerű 30Y lépett a színpadra, aki a többi zenekarhoz hasonlóan egy rövidebb koncertet adtak.

A népszerű dalok mellett pedig felcsendült egy eddig ismeretlen szám is. Nem véletlenül.

Beck Zoli, a zenekar frontembere elmondta, hogy január 2-a óta AZON dolgoznak, hogy ősszel megjelenhessen a 30Y legújabb albuma.

A pécsi közönség nem csak a bejelentést, de most bemutatott új dalt is nagy tapssal hálálta meg.

A szombati napon egyébként a fellépő zenekarok 20-20 perces koncerteket adnak majd. A Made in Pécs fesztivál immáron nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre, ahol mindig akad egy egy vendégváros. A pécsi zenekarok mellett idén Kőbányáról és Ljubljanából érkeztek fellépők az eseményre.

Címlapkép: Plusz36/Zöld Média Ügynökség

Legfrissebb híreink

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Nincs megállás: szeptemberben is indít járatokat a MÁV Horvátországba

A dugóban araszolás, hosszú buszozás vagy a repüléssel bonyodalmai helyett, kedvező áron utazhatsz a MÁV járataival a horvát tengerpartig.

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton 2023 április 1-től a menetrendi közlekedés bizonytalan ideig szünetel. Az ország egyetlen állami források nélkül...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni Tamás, a VI. kerület polgármesterének közösségi oldaláról. Az ötlet a tavalyi közösségi költségvetésre érkezett be, majd...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma 14 óra 44 perckor Balatonszéplak közelében, a parttól kb. 300 méterre – jelenleg tisztázatlan okból...