Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Izland idegenforgalmi adót vezet be: ennyit kell fizetni

Az elmúlt években rohamtempóban nőtt a turisták száma Izlandon: 2010 és 2018 között a oda látogatók száma 400 százalékkal nőtt. 2022-ben már 1,7 millió turista látogatott a kevesebb mint 400 ezer lakossal rendelkező országba. Az Euronews beszámolója szerint ez a turistaáradat komoly terhet jelent a környezetre.

Az izlandi miniszterelnök, Katrín Jakobsdóttir, egy friss interjúban felhívta a figyelmet arra a paradoxonra, hogy az országba látogatók elsősorban az érintetlen természeti környezetet keresik, miközben magának az utazásnak rendkívül nagy ökológiai lábnyoma van. Nem mellesleg Izland célja, hogy 2040-re kibocsátásmentes legyen az ország.

Az új idegenforgalmi adó bevezetésével a kormány célja az éghajlatvédelmi és fenntarthatósági projektek támogatása. Bár a miniszterelnök nem részletezte az adó pontos összegét, azt állította, hogy kezdetben nem lesz magas.

Az izlandi kormány már most is együttműködik a turisztikai vállalkozásokkal, hogy elősegítse a környezetvédelmi szempontból fenntartható beruházásokat, például az elektromos járművek elterjesztését.

Fotó: Pixabay

Friss hírek

200 kg terhelést is kibírtak a diákok 3D-nyomtatással készített hídjai 

Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D...

Szilveszter Pécs: hatalmas szabadtéri bulival készül a város

Pécsett újra a Széchenyi téri városi szilveszteren búcsúztathatjuk az...

Rákkeltő anyagot talált a levegőben a Greenpeace

A Greenpeace a rétegrepesztéssel, azaz fracking technológiával folyó gázkitermelés...

Újabb ötcsillagos Kék Hullám Zászlók a balatoni strandok között

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Ennyi az átlag diákmunka-órabér 2024 nyarán

Az idei nyári szezonban is diákok ezrei vállalnak munkát,...

200 kg terhelést is kibírtak a diákok 3D-nyomtatással készített hídjai 

Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D MechMania verseny résztvevőinek, amit aztán kinyomtattak, majd a szerkezet teherbíró képessége döntötte el a helyezéseket....

Szilveszter Pécs: hatalmas szabadtéri bulival készül a város

Pécsett újra a Széchenyi téri városi szilveszteren búcsúztathatjuk az évet, ahol a jó hangulat garantált a Doggos, a Zanzibár és a Giccs Party révén!...

Rákkeltő anyagot talált a levegőben a Greenpeace

A Greenpeace a rétegrepesztéssel, azaz fracking technológiával folyó gázkitermelés magyarországi betiltását követeli. A környezeti kockázatai miatt Európa több országában már betiltott eljárást itthon az...