Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Hodász András őszinte vallomása: őt is molesztálták gyerekkorában

Nemrég zárult le a bírósági per a Pető-ügyben, melynek keretében a szexuális zaklatással érintett felet ítélték el, mert többször szerette volna tudni, ügyében milyen eredménnyel folytatta le belső eljárását az egyház. A szürreális ítélet után most Hodász András vallott, aki maga nemrég

Megrendítő és őszinte írást jelentetett meg a Szemlélek keresztény portálon Hodász András, melyben elsősorban a Pető-ügyre reagált, aki maga is elítéli, hogy Pető Attilát elítélték.

Az őszinte írásban egy romkocsmában való beszélgetéssel indít, ahol arról volt szó, mit tehetnek az emberek, hogy felhívják a figyelmet a gyermekvédelemre. Miután valaki a baráti társaságból azt mondta, hogy ezzel a kérdéssel nem szabad foglalkozni, mert csak felhívják a témára a figyelmet, felkapta a vizet, felpattant és elrohant. A történetet így magyarázta:

„magam is érintett vagyok:

kamaszkoromban több alkalommal, szexuális visszaélést követtek el ellenem is.”

– írta Hodász András az írásában.

Hozzátette, hogy a szexuális visszaélés áldozatai nagyon erős, majdnem kezelhetetlen mértékű haragot élnek át, amit viszont a körülmények miatt elfojtanak magukban. Ezt pedig meg kell érteni Pető Attila esetében is, aki az első áldozat volt Magyarországon, aki névvel és arccal vállalta történetét, dühében pedig megesett, hogy egy alkalommal megrugdosta egy plébánia ajtaját is.

Kitér arra is, hogy az erőszak idején sok esetben az áldozat annyira meglepődik, hogy nem is hiszi el, ami valójában történik, csak később “esik le” neki, hogy ami megtörtént, az erőszak volt. Később pedig mindenkire haragudni fog, „az elfojtott harag, az átéltek miatti szégyen és a zavarodottság érzése teljesen izolálja az áldozatot, magára marad, ami szinte lehetetlenné teszi az események későbbi feldolgozását, hiszen ahhoz kulcsfontosságú lenne, hogy tudjon valakivel beszélni.

Szóval ahogy most olvastam Attila történetét, az jutott eszembe, hogy nekem ismerős ez a rugdosás, ez a harag, és megértem. Attila! Igazad volt, és jól tetted! Dühös voltál, mert megélted, hogy
azok, akiknek meg kellett volna védeniük téged húsz évvel ezelőtt, sem akkor, sem most nem védtek meg.

– teszi hozzá Hodász.

Hodász Andrást tavaly saját kérésére egy évre felmentették a papság alól. Most úgy gondolja, most az egész társadalomból hiányzik az áldozatok megértése. Azt pedig a társadalom szégyenének, emberségünk mélypontja, tulajdonképpen áldozathibáztatásnak tartja, hogy Pető került az ő esetében a vádlottak padjára.

Friss hírek

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Nincs megállás: szeptemberben is indít járatokat a MÁV Horvátországba

A dugóban araszolás, hosszú buszozás vagy a repüléssel bonyodalmai helyett, kedvező áron utazhatsz a MÁV járataival a horvát tengerpartig.

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton 2023 április 1-től a menetrendi közlekedés bizonytalan ideig szünetel. Az ország egyetlen állami források nélkül...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni Tamás, a VI. kerület polgármesterének közösségi oldaláról. Az ötlet a tavalyi közösségi költségvetésre érkezett be, majd...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma 14 óra 44 perckor Balatonszéplak közelében, a parttól kb. 300 méterre – jelenleg tisztázatlan okból...