Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Hihetlen! Ennyi kerékpárt szállítottak tavaly a vonatokon

A fejlesztéseknek köszönhetően 2022-ben több, mint 1 millióan szállítottak kerékpárt vasúton a MÁV-Start teljes hálózatán, ez 18 százalékkal haladta meg a 2021-es biciklis forgalmat – közölte a MÁV az MTI-vel.

A társaság közleményéből kiderült, hogy a MÁV-Volán-csoport leányvállalatainak egyre több járművén van lehetőség a bicikliszállításra, már nem csupán vonaton, hanem néhány távolsági buszjáraton is.

A vasúton a 2021-es biciklis forgalom az elmúlt évek legjobb eredménye, 2019-ben 880 ezren, 2020-ban 917 ezren, 2021-ben pedig 1 millióan vonatoztak bringával.

A MÁV a közleményében hangsúlyozta, a kerékpárszállítás mellett az utasok egyre jobban ki tudják használni a kombinált zöld közlekedés előnyeit, ha kerékpárjukat az állomásokon hagyják. Országszerte mintegy 2000 kerékpár tárolására alkalmas, fedett, bekamerázott B+R kerékpártároló épült az utóbbi időben, kiemelten Budapest elővárosaiban.

A jelenleg működő 10 elővárosi vasútvonalon mintegy 80 állomáson áll rendelkezésre színvonalas B+R tároló, nagyságrendileg 4000 férőhellyel.

Fejlesztések a MÁV-nál

A kerékpáros turizmus, valamint a bringások ingázásának elősegítése régóta a vasúttáraság prioritásai között szerepel, 2021-ben az Európai Kerékpár Szövetség rangsora alapján a MÁV-Start kerékpáros szolgáltatása a 4. helyezést érte el. Tavaly elkészült a 8. regionális kerékpárszállító kocsi, így a fővonalak mellett a mellékvonalakon, helyi forgalomban is nagyobb mennyiségű kerékpár szállítására nyílt lehetőség.

A Tisza-tavi, a kelet-börzsönyi és a nyugat-mátrai térség mellett már a Balaton északi partján közlekedő személyvonatok is közlekedtek ilyen kocsikkal – tájékoztatott a MÁV.

Friss hírek

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Nincs megállás: szeptemberben is indít járatokat a MÁV Horvátországba

A dugóban araszolás, hosszú buszozás vagy a repüléssel bonyodalmai helyett, kedvező áron utazhatsz a MÁV járataival a horvát tengerpartig.

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton 2023 április 1-től a menetrendi közlekedés bizonytalan ideig szünetel. Az ország egyetlen állami források nélkül...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni Tamás, a VI. kerület polgármesterének közösségi oldaláról. Az ötlet a tavalyi közösségi költségvetésre érkezett be, majd...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma 14 óra 44 perckor Balatonszéplak közelében, a parttól kb. 300 méterre – jelenleg tisztázatlan okból...