Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Gyerekek alvós nyunyókáit szenteli meg egy Nógrád megyei pap

A mindössze 29 esztendős Bógár Zsolt atya a kevesebb mint 1000 fős nógrádi Mohoráról származik, akit aztán 2019-ben szentelték pappá. Most a papsága mellett egy egészen különleges módot választott a fiatalok megszólításához: alvós állatokat szentel meg a gyerekmiséken.

Bógnár Zsolt a hivatását azért választotta, mert gyerekként nagy hatással volt rá a helyi plébános. Úgy döntött, követni fogja a példáját és életét az Istennek szenteli.

Első három évét káplánként Dunaharasztiban töltötte, innen helyezték át 2022-ben Salgótarjánba.

A hívő közösség kezd elöregedni és a fiatalságot egyre nehezebb megszólítani. Nehéz kitalálni olyasmit, ami megérinti a gyerekeket. A liturgia sokszor olyan jelképeket használ, amit már nem értenek a „szmájlis” világban 

– fogalmazott Bógár Zsolt a frisshirek.hu oldalnak.

Mint mondta, a gyerekeknek tartott misén, melyet havonta egy alkalommal tartanak Varga András atyával, lehetőség szerint nem is orgona szól, hanem úgynevezett gitáros miséket tartanak.

Sőt, gyakran megy a prédikáció közben a gyerekek közé és kérdezgeti őket. Ez az „interaktív mise” nem csak nekik, de az idősebb generációnak is ugyan úgy tetszik.

A plüssök megszentelésének az ötlete onnan származik, hogy a hívek gyakorta kérnek áldást a házi kedvencekre, emiatt az egyik óvoda vezetőjével úgy döntöttünk, az alvós állatok is megkaphatják ezt a kitüntetett figyelmet. A kicsiknek nagyon fontosak ezek a plüssök, vagy ahogy ők mondják, a nyunyók 

emelte ki a káplán a frisshirek.hu-nak.

Ha minden igaz a következő gyerekeknek szóló misét még most februárban megtartják Salgótarjánban.

Címlapkép: Bógnár Zsolt Facebook oldala

Friss hírek

Ingyenes egészségügyi szűrés a Széll Kálmán téren a Cukorbetegség Világnapján

Egy lépés, egy mozdulat, egy megállónyi figyelem – ennyi...

Jön a jubileumi Művészetek Völgye – itt vannak az első fellépők

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban...

Mutatjuk mikor nyit a két népszerű adventi vásár, az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas

Már nem kell sokat aludni, ugyanis a szervezők tájékoztatása...

Ezek voltak Magyarország legpusztítóbb aszályai

Az elmúlt évtizedekben legkeményebbnek számító, 2022-es aszály után az...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Ezek a legnépszerűbb belföldi úti célok 2025 nyarán

Siófok továbbra is a legvonzóbb nyári úti cél a...

Ingyenes egészségügyi szűrés a Széll Kálmán téren a Cukorbetegség Világnapján

Egy lépés, egy mozdulat, egy megállónyi figyelem – ennyi is elég lehet ahhoz, hogy tegyünk az egészségünkért. November 14-én, a Cukorbetegség Világnapján idén is...

Jön a jubileumi Művészetek Völgye – itt vannak az első fellépők

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei...

Mutatjuk mikor nyit a két népszerű adventi vásár, az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas

Már nem kell sokat aludni, ugyanis a szervezők tájékoztatása szerint már november közepén, egész pontosan 2025. november 14-én, pénteken látványos ünnepi díszbe öltözve, az...