Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Fotókon a felújított Nagyvárad téri metróállomás

Átadták hétfő délelőtt a 3-as metró Lehel téri és Nagyvárad téri, megújult állomásait, amelyek kora délután kapcsolódnak be az utasforgalomba. Ezzel befejeződött a metróvonal öt és fél évig tartó rekonstrukciója.

Az utolsóként felújított állomások átadásán, a 3-as metróvonal rekonstrukciójának záróeseményén, a Nagyvárad téri állomáson Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt mondta: a beruházás nemcsak Budapestnek és Magyarországnak, hanem az Európai Unió (EU) számára is fontos. A felújítással a kormány, a főváros és az EU együttműködése kézzelfoghatóan is testet öltött – jelentette ki, hozzáfűzve: bízik abban, hogy a jövőben, az uniós források megérkezésével, több ilyen együttműködésnek adhatnak majd teret.

Budapest, 2023. május 22. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter beszédet mond a 3-as metró felújított Nagyvárad téri állomásának avatásán 2023. május 22-én. Átadták a metróvonal Lehel téri és Nagyvárad téri, megújult állomásait, ezzel befejeződött a vonal öt és fél évig tartó rekonstrukciója. MTI/Mónus Márton

A miniszter úgy fogalmazott, a megvalósult együttműködés jó példa arra, ha „igazán fontos dolgokról van szó, akkor, bár politikai zörejek kísérhetik az együttműködést, adott esetben akadályozhatják is, de végső soron meghiúsítani nem tudják”.  

Karácsony Gergely főpolgármester köszönetet mondott a kormánynak, az EU-nak, a beruházásban közreműködőknek, valamint megköszönte a Budapesten közlekedők türelmét. Azt mondta, a metróvonal felújítása nagy kihívás volt a városnak, de azt reméli, hogy amikor a megújult, akadálymentesített metrót használják az emberek, azt fogják gondolni, hogy megérte.

A projekt nem tudott volna megvalósulni kormányzati támogatás nélkül – emelte ki a főpolgármester, majd úgy fogalmazott: „itt is szeretném ösztökélni a magyar kormányt, hogy rendezze vitáit az Európai Unióval, hogy a források megérkezhessenek Magyarországra”.

Budapest, 2023. május 22. Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond a 3-as metró felújított Nagyvárad téri állomásának avatásán 2023. május 22-én. Átadták a metróvonal Lehel téri és Nagyvárad téri, megújult állomásait, ezzel befejeződött a vonal öt és fél évig tartó rekonstrukciója. MTI/Mónus Márton

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója kiemelte: Európa egyik legmodernebb metróvonalát adják át. A beruházás során felújították a vágányokat, 40 ezer négyzetméter burkolatot tettek le, és a lefektetett erősáramú vezetékek hossza akkora, hogy azok Barcelonáig elérnének. Továbbá, Magyarországon először építettek be ferdepályás felvonókat és a teljes metróvonal akadálymentes – mondta el.

Bolla Tibor közölte, a rekonstrukció öt és fél éve alatt a munkálatok egyetlen egy napra sem álltak meg és 3500 ember dolgozott a felújításon. A metrópótló buszok a felújítás ideje alatt 22 millió kilométert tettek meg.

Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója elmondta, a 3-as metró az ország legforgalmasabb vasútvonalának számít, naponta több mint félmillió utast szállít.

Budapest, 2023. május 22. A 3-as metró felújított Nagyvárad téri állomása az avatás napján, 2023. május 22-én. Átadták a metróvonal Lehel téri és Nagyvárad téri, megújult állomásait, ezzel befejeződött a vonal öt és fél évig tartó rekonstrukciója. MTI/Mónus Márton

Agnes Monfret, az Európai Bizottság egységvezetője, a regionális és várospolitikai főigazgatóság képviselője arról beszélt, a 3-as metró felújítása az eddigi legnagyobb uniós támogatással rendelkező projekt volt a 2014-2020 közötti kohéziós programból.

Az EU nemcsak azért támogatta a felújítását, mert „a kék metróvonal zöld”, hanem mert korszerűsítették, biztonságosabbá, gyorsabbá és felhasználóbarátabbá tették a 3-as metró vonalát – mondta.

A három ütemben zajló munkálatok 2017. november 6-án kezdődtek az északi szakasz lezárásával (Újpest-központ – Dózsa György út állomások között), amit 2019. március 30-án vehettek újra birtokba az utasok. A déli szakasz felújítása (Népliget – Kőbánya-Kispest állomások között) 2019. április 6-tól 2020. október 22-ig zajlott. A középső szakasz (Lehel tér – Nagyvárad tér állomások között) rekonstrukciója ezzel párhuzamosan már 2020 márciusában megkezdődött az Arany János utca és Ferenciek tere állomáson.

Budapest, 2023. május 22. A 3-as metró felújított Nagyvárad téri állomása az avatás napján, 2023. május 22-én. Átadták a metróvonal Lehel téri és Nagyvárad téri, megújult állomásait, ezzel befejeződött a vonal öt és fél évig tartó rekonstrukciója. MTI/Mónus Márton

A fordítóállomásként kulcsszerepet játszó Nagyvárad tér és Lehel tér állomások hétfői átadása egyben az utasforgalmat befolyásoló munkálatok befejezését is jelenti.

A metrófelújítás 225 milliárd forintba került. A BKV közreadott sajtóanyaga szerint az EU felé elszámolható támogatás összege 172,7 milliárd forint, a hazai társfinanszírozás összege pedig 44,7 milliárd. A fővárosi önkormányzat 7,1 milliárd forintot állt.

Friss hírek

200 kg terhelést is kibírtak a diákok 3D-nyomtatással készített hídjai 

Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D...

Szilveszter Pécs: hatalmas szabadtéri bulival készül a város

Pécsett újra a Széchenyi téri városi szilveszteren búcsúztathatjuk az...

Rákkeltő anyagot talált a levegőben a Greenpeace

A Greenpeace a rétegrepesztéssel, azaz fracking technológiával folyó gázkitermelés...

Újabb ötcsillagos Kék Hullám Zászlók a balatoni strandok között

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

200 kg terhelést is kibírtak a diákok 3D-nyomtatással készített hídjai 

Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D...

Szilveszter Pécs: hatalmas szabadtéri bulival készül a város

Pécsett újra a Széchenyi téri városi szilveszteren búcsúztathatjuk az...

Rákkeltő anyagot talált a levegőben a Greenpeace

A Greenpeace a rétegrepesztéssel, azaz fracking technológiával folyó gázkitermelés...

Újabb ötcsillagos Kék Hullám Zászlók a balatoni strandok között

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton...

Ennyi az átlag diákmunka-órabér 2024 nyarán

Az idei nyári szezonban is diákok ezrei vállalnak munkát,...

200 kg terhelést is kibírtak a diákok 3D-nyomtatással készített hídjai 

Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D MechMania verseny résztvevőinek, amit aztán kinyomtattak, majd a szerkezet teherbíró képessége döntötte el a helyezéseket....

Szilveszter Pécs: hatalmas szabadtéri bulival készül a város

Pécsett újra a Széchenyi téri városi szilveszteren búcsúztathatjuk az évet, ahol a jó hangulat garantált a Doggos, a Zanzibár és a Giccs Party révén!...

Rákkeltő anyagot talált a levegőben a Greenpeace

A Greenpeace a rétegrepesztéssel, azaz fracking technológiával folyó gázkitermelés magyarországi betiltását követeli. A környezeti kockázatai miatt Európa több országában már betiltott eljárást itthon az...