Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Földrengés rázta meg Romániát is

Mérsékelt erejű földrengést észleltek hétfő délután Románia déli részén, Gorj megyében, a román Országos Földtani Intézet (INFP) első becslése szerin szerint 5,2-es erősségű volt.

A földmozgás helyi idő szerint 16 óra 58 perckor történt 13,2 kilométeres mélységben, a földfelszíni középpontja Nagyszebentől 102, Craiovától 107, Pitestitől 137 kilométerre volt.

Az amerikai földtani intézet (USGS) gyorsjelentése szerint a romániai földmozgás 5-ös erősségű volt, 10 kilométeres mélységben történt, a felszínen a Zsílvásárhelytől (Targu Jiu) 20 kilométernyire északra lévő Plosnita község közelében.

Marcel Romanescu, Zsílvásárhely polgármestere a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta: a rengést a városban erősen lehetett érezni, sokakat megijesztett, de károkról nincs tudomása, a 112-es segélyhívót sem hívták a földrengés miatt.

Húsz perccel később 3-as erősségű utórengés következett be ugyanabban a téréségben.

Mihai Diaconescu, a INFP ügyeletese szerint az olténiai, kis mélységben lévő szeizmikus térségben gyakoriak a földmozgások, de ilyen erősségű rengésre eddig nem volt példa.

Romániában főleg a Kárpátok kanyarulatában lévő Vrancea szeizmikus térséget tartják veszélyesnek. A több mint százkilométeres mélységből induló, nagy erejű földmozgások évszázadonként legalább kétszer okoztak jelentős pusztítást Bukarest térségében. A legutóbbi, 1977-es 7,2-es erősségű földrengésben több mint 1400-an haltak meg, és több mint 11 ezer ember megsérült.

MTI

Friss hírek

Ingyenes egészségügyi szűrés a Széll Kálmán téren a Cukorbetegség Világnapján

Egy lépés, egy mozdulat, egy megállónyi figyelem – ennyi...

Jön a jubileumi Művészetek Völgye – itt vannak az első fellépők

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban...

Mutatjuk mikor nyit a két népszerű adventi vásár, az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas

Már nem kell sokat aludni, ugyanis a szervezők tájékoztatása...

Ezek voltak Magyarország legpusztítóbb aszályai

Az elmúlt évtizedekben legkeményebbnek számító, 2022-es aszály után az...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Ezek a legnépszerűbb belföldi úti célok 2025 nyarán

Siófok továbbra is a legvonzóbb nyári úti cél a...

Ingyenes egészségügyi szűrés a Széll Kálmán téren a Cukorbetegség Világnapján

Egy lépés, egy mozdulat, egy megállónyi figyelem – ennyi is elég lehet ahhoz, hogy tegyünk az egészségünkért. November 14-én, a Cukorbetegség Világnapján idén is...

Jön a jubileumi Művészetek Völgye – itt vannak az első fellépők

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei...

Mutatjuk mikor nyit a két népszerű adventi vásár, az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas

Már nem kell sokat aludni, ugyanis a szervezők tájékoztatása szerint már november közepén, egész pontosan 2025. november 14-én, pénteken látványos ünnepi díszbe öltözve, az...