Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Csak akkor áll majd meg néhány magyar vonat, ha jeleznek rajta

Május 1-től új rendszer lép életbe néhány vonalon és csak akkor fog megállni a vonat, hogy ha időben jeleznek rajta, vagy áll valaki a megállóban.

Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) a hét elején tette közzé a közösségi oldalán azt az újítást, ami napokon belül életbe lép.

A személyvonatok kizárólag jelzésre állnak majd meg, ezért azt az utasoknak időben kell jelezni!

Ez sok országban már bevett példa és a módosítással a vasutak viszonylag sok energiát tudnak megspórolni.

Magyarországon máshol is van ilyen rendszer

A pontosabb közlekedést és üzemanyag-, illetve árammegtakarítást is eredményező, 2021 óta több ütemben kiterjesztett feltételes megállási rendet gyorsan megszokták az utasok, nem okoz számukra problémát a leszállási szándék jelzése -írja a MÁV.

A Balatonszentgyörgy―Tapolca―Ukk vonalon a Helikon InterRégió vonatokat érintően Gyenesdiás, Balatongyörök és Gógánfa megállóhelyek; a Pusztaszabolcs—Pécs vonalszakaszon Sáregres, Belecska, Szárazd, Regöly, Dúzs és Csibrák megállóhelyek; a Sárbogárd―Bátaszék―Baja vonalon Szekszárd-Palánk megállóhely; a Nagykanizsa―Pécs vonalon egyes személyvonatok esetén Zákány megállóhely; a Vámosgyörk―Gyöngyös vonalon Kitérőgyár és Gyöngyöshalász megállóhely; a Budapest―Újszász―Szolnok vonalon pedig Zagyvarékas megállóhely esetében vezetett be feltételes megállási rendet a vasúttársaság.

Az alacsony utasforgalmú megállóhelyeken történő áthaladással az esetleges késés egy része behozható, ezáltal várhatóan pontosabbak lesznek a vonatok. A feltételes megállás bevezetését követően javul az energiahatékonyság, azaz csökken a gázolaj- és áramfogyasztás is, mert álló helyzetből kevesebbszer kell újraindulni és felgyorsulni a vonatokkal. A módosítás jellemzően olyan megállóhelyeket érint, amelyeknél általában egész nap alacsony az utasforgalom, azaz a vonatok többségénél nincs fel- vagy leszálló utas.

Korszerű motorvonatok esetén (Desiro, FLIRT és KISS) a leszállásjelző nyomógombok az ajtólapok belső oldalán, a visszajelző lámpák az utastérben elhelyezett mennyezeti kijelzőkön találhatók, melyek a megnyomás után jelzik az ajtónyitási szándék rögzítését. A vonatok a feltételes megállóhelyeken minden esetben megállnak, amennyiben a peronon vonatra várakozó személy tartózkodik, illetve akkor is amennyiben a mozdonyvezető nem tudja kétséget kizáróan megállapítani, hogy nincs le- vagy felszállni szándékozó utas. Abban az esetben, ha leszállásjelző berendezés meghibásodik, vagy olyan vonat közlekedik, amire az nincs telepítve, a vonat a megállóhelyen mindenképp megáll.

A feltételes megállások bevezetéséről az érintett megállóhelyeken és a vonatokon tájékoztató táblákkal, hirdetményekkel, valamint a vonatokon, azok útvonalának állomásain, megállóhelyein hangos utastájékoztatással is felhívják az utasok figyelmét. A vasúttársaság arra kéri az utasokat, hogy a megállóhelyekre érkezés előtt időben jelezzék a leszállási szándékukat, illetve a peronokon olyan helyre álljanak, hogy a mozdonyvezető távolról is láthassa felszállási szándékukat.

A feltételes megállás rendszerét, illetve a leszállásjelzést a MÁV-START már 2013-ban bevezette a Zalaegerszeg–Rédics vonalon közlekedő Bz motorvonatok esetében; illetve 2021 májusa óta a Pécs-Gyékényes és a Nagykanizsa–Zalaszentiván szakaszokon is e rendszer szerint közlekednek a Pannónia InterRégió vonatok.

Ugyanezen év szeptemberétől pedig a Kaposvár–Fonyód, a Sárbogárd–Bátaszék, a Bátaszék–Baja–Kiskunhalas, a Szentlőrinc–Sellye, a Pécs–Villány–Magyarbóly és a Villány–Mohács vonal kijelölt megállóhelyeivel bővült a lista. 2022 áprilisától előre jelezni kell a leszállási szándékot a Székesfehérvár–Tapolca, a Pusztaszabolcs–Székesfehérvár és a Székesfehérvár–Sárbogárd vonal egyes megállóhelyein, valamint a tram-train járatok szegedi és hódmezővásárhelyi megállóhelyeinek többségén.

Friss hírek

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Nincs megállás: szeptemberben is indít járatokat a MÁV Horvátországba

A dugóban araszolás, hosszú buszozás vagy a repüléssel bonyodalmai helyett, kedvező áron utazhatsz a MÁV járataival a horvát tengerpartig.

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton 2023 április 1-től a menetrendi közlekedés bizonytalan ideig szünetel. Az ország egyetlen állami források nélkül...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni Tamás, a VI. kerület polgármesterének közösségi oldaláról. Az ötlet a tavalyi közösségi költségvetésre érkezett be, majd...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma 14 óra 44 perckor Balatonszéplak közelében, a parttól kb. 300 méterre – jelenleg tisztázatlan okból...