Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Bolti áron a sör: íme az augusztus 20-i ünnepségek árai

Családi- és gyermekprogramokkal, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, hagyományőrző bemutatókkal várják a látogatókat a Szent István Nap rendezvényein 2023. augusztus 18-20. között. Mutatjuk, idén milyen árak lesznek a büfékben.

Az államalapítás ünnepére rendezett eseménysorozat húsznál is több helyszínen zajlik majd és többszáz különféle program közül válogathatnak a résztvevők.

Idén is egyedi, elérhető árú Szent István Napi termékekkel, étel- és italkínálattal várják a látogatókat a Szent István Bisztrók.

Ennyiért ihatunk az állami ünnepségen

Mint megtudtuk, a Szent István Nap söre a Borsodi Világos lesz, mely csapolt (350 Ft) és a limitált kiadású, egyedi címkés dobozos (350 Ft) változatban is elérhető lesz. Ebben az esetben az árak szinte alig emelkedtek. 2021-ben a csapolt sör szintén 350 forint volt, azaz két év alatt egyetlen forintot sem emeltek rajta.

  • Szentkirályi Ásványvíz (szénsavas és szénsavmentes): 190 Ft
  • Extra dús ásványvíz (1dl): 99 Ft
  • Pepsi Cola (0,5l): 320 Ft
  • Pepsi Max (0,5l): 320 Ft
  • Dobozos Borsodi (0,5l): 350 Ft
  • Csapolt Borsodi (0,4l): 350 Ft
  • Kancellár bor (1 dl): 220 Ft
  • Nobilis Irsai pálinka (4cl): 750 Ft

A ropogtatnivaló is olcsó lesz

Azon látogatók részére, akik könnyű snackre vágynak, háromféle bécsi közül választhatnak, aminek darabára 300 forint lesz. De kétféle pogácsával is készülnek a Szent István Nap Bisztróik, azokat 275 forintért lehet megvenni.

Idén a kínálatban található egy kellemesen hűsítő Pirulo görögdinnye-alma jégkrém, ami 390 forintba kerül majd.

A budapesti rendezvényeket a repoharakat a fenntarthatóság jegyében szelektíven visszagyűjtik.

  • Pirulo görögdinnye alma jégkrém (73ml): 390 Ft
  • Bécsi perec (kb. 100gr): 300 Ft
  • Pogácsa (kb. 80 gr): 275 Ft

SZÉP-kártyával is lehet fizetni

Augusztus 1. után nem csak hideg élelmiszerre, de az augusztus 20-i néprendezvény mulatozására is fel lehet használni a SZÉP kártyát, amit a szervezők szerint minden pultnál elfogadnak majd. Mellette a rendezvényeken készpénzzel és bankkártyával is lehet fizetni.

Friss hírek

Ezek a legjobb meleg társkereső oldalak

Számos olyan meleg társkereső oldal és applikáció van, de...

Ennyi kilométert tettek meg a BKV járművei 2025-ben

A BKV járművei összekötik a város különböző tempóban élő...

Ingyenes egészségügyi szűrés a Széll Kálmán téren a Cukorbetegség Világnapján

Egy lépés, egy mozdulat, egy megállónyi figyelem – ennyi...

Jön a jubileumi Művészetek Völgye – itt vannak az első fellépők

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Ezek a legjobb meleg társkereső oldalak

Számos olyan meleg társkereső oldal és applikáció van, de...

Ennyi kilométert tettek meg a BKV járművei 2025-ben

A BKV járművei összekötik a város különböző tempóban élő...

Ingyenes egészségügyi szűrés a Széll Kálmán téren a Cukorbetegség Világnapján

Egy lépés, egy mozdulat, egy megállónyi figyelem – ennyi...

Jön a jubileumi Művészetek Völgye – itt vannak az első fellépők

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban...

Mutatjuk mikor nyit a két népszerű adventi vásár, az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas

Már nem kell sokat aludni, ugyanis a szervezők tájékoztatása...

Ezek a legjobb meleg társkereső oldalak

Számos olyan meleg társkereső oldal és applikáció van, de mindegyik más-más célközönségnek szól. Ebben a cikkben megpróbáljuk összeszedni, melyek a legjobbak és az adott...

Ennyi kilométert tettek meg a BKV járművei 2025-ben

A BKV járművei összekötik a város különböző tempóban élő részeit, és kiszámítható keretet adnak Budapest működéséhez. A fővárosi közösségi közlekedés üzemeltetésén 10 000 BKV-s...

Ingyenes egészségügyi szűrés a Széll Kálmán téren a Cukorbetegség Világnapján

Egy lépés, egy mozdulat, egy megállónyi figyelem – ennyi is elég lehet ahhoz, hogy tegyünk az egészségünkért. November 14-én, a Cukorbetegség Világnapján idén is...