Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Tanári béremelés helyett Felcsúton épül 825 millió forintért fedett focipálya

Összesen 1,16 milliárd forintnyi tao-támogatást hagyott jóvá a Magyar Labdarúgó Szövetség a 2022/2023-as szezonban a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány – írja az Mfor.hu.

A támogatás részletezéséből az is kiderül, hogy milyen megosztásban milyen beruházást hajtanak majd végre.

A felcsúti fociakadémia 335 millió forintot fog költeni utánpótlás-nevelésre és személyi jellegű ráfordításokra, 825 millió forintból ingatlanberuházásra megy.

Az Mfor rávilágít arra, hogy a fociakadémia honlapján elérhető sportfejlesztési programból kiderül, ezúttal egy „téli fedett műfüves pályát” terveznek megvalósítani 2023. júniusáig.

„téli fedett műfüves pályát építünk az akadémián tanulók számára, hogy a téli hónapokban is folyamatos és színvonalas edzést tudjunk számukra biztosítani. A fedett műfüves pálya megvalósulásának időpontja 2023. június hónap.”

– áll a Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítvány honlapján.

A lap kiemeli, hogy számításaik szerint 2011. júliusa óta az alapítvány összesen 38,12 milliárd forintnyi támogatást kapott.

Friss hírek

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Nincs megállás: szeptemberben is indít járatokat a MÁV Horvátországba

A dugóban araszolás, hosszú buszozás vagy a repüléssel bonyodalmai helyett, kedvező áron utazhatsz a MÁV járataival a horvát tengerpartig.

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton 2023 április 1-től a menetrendi közlekedés bizonytalan ideig szünetel. Az ország egyetlen állami források nélkül...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni Tamás, a VI. kerület polgármesterének közösségi oldaláról. Az ötlet a tavalyi közösségi költségvetésre érkezett be, majd...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma 14 óra 44 perckor Balatonszéplak közelében, a parttól kb. 300 méterre – jelenleg tisztázatlan okból...

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írd ide a véleményed!
írd be ide neved