Legkevesebb 912 halottjuk és 5385 sérültjük van a hajnali dél-törökországi földrengéseknek – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában a katasztrófavédelem (AFAD) központjában tartott sajtótájékoztatóján.
A török államfő arról számolt be, hogy a rengések következtében legalább 2818 épület omlott össze, miközben eddig 2470 embert már kiszabadítottak a romok alól. A mentési munkálatokban mintegy 9 ezer ember vesz részt, de számuk folyamatosan növekszik – mondta Erdogan, hozzátéve, hogy eddig 45 ország ajánlott fel segítséget.
A mostani a legsúlyosabb természeti katasztrófa az 1939-es erzincani földrengés óta, amelyben tízezrek vesztették életüket Kelet-Törökországban.
– mondta Erdogan.
A török vezető sajnálattal rámutatott, hogy nem tudják megmondani, meddig fog emelkedni a halottak és a sebesültek száma.
A hajnali földrengésektől függetlenül a déli órákban újabb erős földrengést jelentettek Törökországból. Az AFAD helyi idő szerint 13 óra 24 perckor 7,6-os erősségű földmozgást észlelt a déli Kahramanmaras tartomány Elbistan körzetében.
Mindazonáltal az utórengések következtében további épületek omlanak össze. A török hírtelevíziók élő adásában dőltek romba lakóházak például Adana és Malatya tartományban is.
Prayers for Turkey 🇹🇷 Syria 🇸🇾 Lebanon 🇱🇧 May Allah help and protect those who are effected and have mercy on everyone 🤲 pic.twitter.com/M6DTJx8l49
— Allah Islam Quran (@AllahGreatQuran) February 6, 2023
A török hatóságok arra kérik a térségben tartózkodókat, hogy semmi esetre se menjenek vissza a megrongálódott házakba.
Mehmet Muharrem Kasapoglu török ifjúsági és sportminiszter a hivatalos Twitter-fiókján azt írta, hogy az országban minden mérkőzést határozatlan időre elhalasztanak.
My thoughts and prayers are with the people of Syria and Turkey. May God ease their pain and they begin the road to recovery pic.twitter.com/ZDqr38ltIH
— Sulaiman Ahmed (@ShaykhSulaiman) February 6, 2023
Az AFAD adatai szerint helyi idő szerint 4 óra 17 perckor a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében 7,7-es erősségű földrengés következett be, amelyet 4 óra 26 perckor a délkelet-törökországi Gaziantep tartomány Nurdagi körzetében egy 6,4-es erősségű, majd 4 óra 36 perckor Gaziantep Islahiye körzetében egy 6,5-ös erősségű rengés követett. Az első földmozgás erejét az AFAD időközben pontosította, a korábbi híradásokban még 7,4-es erősségűként szerepelt.