Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Harmadával nőtt a belföldi foglalások száma 2022-ben az egyik szállásportál szerint

Tavaly a Szallas.hu portálon leadott belföldi foglalások száma 34 százalékkal nőtt 2021-hez képest, a kiemelt időszakok már a járvány előtti, 2019-es szintet hozták vagy túlszárnyalták – közölte a szállásfoglaló portál az MTI-vel csütörtökön.

A Szallas.hu által közvetített bruttó hazai szobaár bevétel 41 százalékkal nőtt 2022-ben.

Leggyakrabban a kétéjszakás (34,6 százalék) és egyéjszakás (33,9 százalék) kikapcsolódást választották a vendégek

– ismertette Kelemen Lili sajtószóvivő a közlemény szerint.

Ezekben a kategóriákban a legnagyobb a változás is: előbbi esetén 41 százalékkal, utóbbinál 46 százalékkal több foglalás érkezett 2021-hez viszonyítva.

Az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 11 ezer forint volt tavaly, ami 13,3 százalékos emelkedés 2021-hez képest. Tovább erősödött a wellness iránti kereslet, minden harmadik Szallas.hu-n megtett foglalás wellness-szálláshelyre szólt. A vendégek harmada hotelt, negyede apartmant, ötöde vendégházat, 15 százaléka panziót választott, további 5 százalék pedig egyéb szállástípus mellett tette le a voksát.

A Szallas.hu statisztikái alapján a települések ranglistáját a főváros vezeti, Siófok, Eger, Hajdúszoboszló és Szeged követik. Pécs, Gyula, Hévíz, Balatonfüred és Zalakaros sorakoznak az élmezőny mögött.

Éves viszonylatban a Balaton sikere töretlen, a foglalások ötöde a térségébe szólt. Észak-Magyarországot a foglalások 17, Nyugat-Dunántúlt 12 százalékánál választották. Budapest és vonzáskörzete, illetve a Dél-Alföld is több mint 10 százalékkal részesült a foglalásokból.

A belföldi turisztikai attrakciók közül jellemzően a fürdők, várak és kastélyok voltak a legnépszerűbbek tavaly.

Az idei előfoglalási adatok biztatóak a közlemény szerint. A húsvéti hosszú hétvégére időarányosan tavalyhoz képest 58 százalékkal több foglalást tettek belföldre eddig.

Az alapításától 2019-ig Szallas.hu Kft.-ként működő cég 2019 márciusától Zrt.-ként folytatja tevékenységét, 6 leányvállalatát összefogva. Szallas Group márkanév alatt összesen 16 terméket működtet 5 országban, 6 irodában. A Szallas.hu Zrt.-ben dolgozó munkavállalók száma több mint 350 volt 2021-ben. 2022 őszén bejelentették a Szallas Group eladását, a tranzakció zárultával a lengyel Wirtualna Polska lesz cégcsoport tulajdonosa.

Fotó: Plusz36

Friss hírek

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Nincs megállás: szeptemberben is indít járatokat a MÁV Horvátországba

A dugóban araszolás, hosszú buszozás vagy a repüléssel bonyodalmai helyett, kedvező áron utazhatsz a MÁV járataival a horvát tengerpartig.

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton 2023 április 1-től a menetrendi közlekedés bizonytalan ideig szünetel. Az ország egyetlen állami források nélkül...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni Tamás, a VI. kerület polgármesterének közösségi oldaláról. Az ötlet a tavalyi közösségi költségvetésre érkezett be, majd...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma 14 óra 44 perckor Balatonszéplak közelében, a parttól kb. 300 méterre – jelenleg tisztázatlan okból...