Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Brutális adat: tízből nyolcan az élelmiszereken spórolnak

A 18 és 70 év közötti lakosság 76 százalékának jelentősen, 19 százaléknak pedig enyhén nőttek a költései, mindössze 4 százalék gondolja úgy, hogy nem történt változás a kiadásaiban. Sokan különleges módon spórolnak– derült ki az OTP Bank reprezentatív Öngondoskodási index felméréséből, amelynek összegzését pénteken juttatták el az MTI-nek.

A háztartási kiadások közül leginkább az élelmiszer, az energia és rezsi, valamint az üzemanyag és közlekedés áraiban tűnik fel az embereknek a változás, de jelentős azoknak a száma is, akik a vendéglátószektor, az építőanyag vagy éppen az elektronikai, műszaki cikkek árai terén tapasztalják az emelkedést. 

A lakosság nagy része szinte az összes vizsgált területen további jelentős áremelkedésre számít a kutatás szerint, melynek köszönhetően a háztartások már tavaly elkezdték visszafogni a fogyasztásukat: 

tízből nyolcan az élelmiszereken, az emberek háromnegyede a rezsin, míg 65 százalék a tartós fogyasztási cikkeken igyekszik spórolni.

De igen magas azoknak is az aránya, akik a szórakozás és a vendéglátóhelyek látogatásának csökkentésével (64 százalék) vagy éppen az üzemanyag és a közlekedési költségek visszafogásával igyekeznek félretenni.

A legtöbbeket érintő területen, az élelmiszervásárlásnál tízből heten bizonyos élelmiszereket inkább elhagynak vagy csökkentenek, illetve olcsóbb élelmiszer alapanyagokat vásárolnak, hogy ezzel is spóroljanak.

Jelentős számban vannak azok is, akik a megtakarítás növelése érdekében hosszabb lejáratú élelmiszerekből nagyobb mennyiségben halmoznak fel, valamint kevesebbet járnak étterembe vagy ritkábban rendelnek ételt és inkább otthon főznek. Sokan pedig a saját zöldség és gyümölcstermesztésbe belevágva igyekeznek kímélni a pénztárcájukat és spórolnak – sorolta összefoglalójában az OTP Bank.

Friss hírek

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma...

Nevet változtatna India: így hívhatják az országot

A névváltoztatást első sorban a miatt szeretnék, mert akar...

Nincs megállás: szeptemberben is indít járatokat a MÁV Horvátországba

A dugóban araszolás, hosszú buszozás vagy a repüléssel bonyodalmai helyett, kedvező áron utazhatsz a MÁV járataival a horvát tengerpartig.

Végleg bezár a gödöllői kisvasút, mert nem kell az állami fenntartónak

Idén márciusban jelentették be, hogy a Gödöllői Erdei Vasúton 2023 április 1-től a menetrendi közlekedés bizonytalan ideig szünetel. Az ország egyetlen állami források nélkül...

Bemutatták Terézváros első kutyavécéjét

Elkészült Terézváros első (kísérleti) kutyavécéje - derül ki Soproni Tamás, a VI. kerület polgármesterének közösségi oldaláról. Az ötlet a tavalyi közösségi költségvetésre érkezett be, majd...

A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, ma 14 óra 44 perckor Balatonszéplak közelében, a parttól kb. 300 méterre – jelenleg tisztázatlan okból...