Exkluzív:

Magyarországot is érinti majd a világ leghosszabb buszos útja

56 napig tart majd a világ leghosszabb buszos útja.

Ezek Csehország legszebb látnivalói

A magyarok körében egyre népszerűbb Csehország. Ez nem is...

Megerősödött a jobboldal a megismételt Berlini választáson

Megismételt szenátusi választást tartottak 2023. február 12-én Berlinben, miután a német történelem során először 2022. november 16-án a berlini alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a 2021. szeptember 26-i 19. képviselőházi választást. Az eredmények viszont jelentős fordulatot vettek a másfél évvel ezelőtti állapothoz képest. 

Meg kellett ismételni a berlini helyhatósági választásokat, miután 2021-ben a szavazás napján több nagy lezárás is volt a német fővárosban – többek között egy hatalmas futóverseny miatt – így sokan nem jutottak el a választófülkékig. De olyan is előfordult több szavazóhelységben, hogy nem volt szavazólap vagy urna.

A helyi alkotmánybíróság ezért úgy döntött, hogy meg kell ismételni a választást – igaz, a mostani ciklus nem kezdődik elölről, azaz a mandátumuk 2026-ig fog tartani a most megválasztott képviselőknek.

Eredmények 2021-ben

A korábbi választás során a baloldal, azaz legerősebb kormányzópárt az SPD 36 helyet szerzett magának, míg a zöldek, azaz a Bündnis 90/Die Grünen 32 helyet tudhattak magukénak.

Az Angela Merkel által vezetett korábbi kormányzópárt a CDU ehhez képest mindössze 30 helyet tudott megszerezni, ami kevés volt a városvezetéshez.

Fordult a kocka

A berlini vezetés több önellentmondásos tevékenysége miatt fordulhatott a kocka és most a CDU lehet a legerősebb párt a szenátusban.

Egyik ilyen ok, hogy az autómentes Berlin projektet, illetve az ahhoz kapcsolódó népszavazást épp a zöldek alkotta koalíció akadályozta meg. A „Volksentscheid Berlin autofrei” projektet népszavazási kezdeményezését a zöldek lobbijaként sikerült megakadályozni, akik szerint az autómentes belváros sok berlini alapvető jogát korlátozta volna.

Nem meglepő, hogy a CDU a szavazatok 27,5-28 százalékát szerezhette meg az első exitopll adatok szerint.

Az elemzők szerint a vezető SPD-től a hasonló intézkedések miatt jelentős szavazótábor pártolt át a jobboldali CDU-hoz, akik többek között a közigazgatási hivatalok reformját is megígérték.

De sok év után Berlin zöldítésének megakadályozása miatt megtörhet a Grüne növekedése is. A Tagesschau elemezői szerint így pártoltak át a szavazók:

„Ez nem kérdés.”

– mondta Bettina Jarasch a Zöldek listavezetője arról, hogy ha a CDU nyeri meg a választást, akkor egy asztalhoz ülnének e tárgyalni egy esetleges koalícióról.

Ezzel pedig az sem kizárt, hogy ha a baloldal elveszti Berlint, akkor a Zöldek a jobboldali CDU-val alkotnak többséget a szenátusban.

Ha a CDU meghív minket tárgyalásokra, akkor természetesen tárgyalni fogunk. Azonban szeretnénk egyértelműen kifejezni, hogy vannak, akiket előnyben részesítünk. Ha lehetőségünk lesz folytatni a koalíciót az SPD-vel és a baloldallal, lehetőleg a zöldek vezetésével, akkor azt meg fogjuk tenni

” – mondja Bettina Jarasch a Zöldek listavezetője jelöltje az ARD- nak. 

Jarasch nem csak kihangsúlyozta, hogy a zöldek előnyben részesítik az SPD-vel és a baloldallal kötött koalíció folytatását, hanem hogy minden demokratikus párttal egy asztalhoz ülnek a koalíciós tárgyalások során.

Ezek a 2021-es eredmények

  • SPD: 21,4 százalék
  • Zöldek: 18,9 százalék
  • CDU: 18,90 százalék
  • Linken: 14,1 százalék
  • AfD: 8,0 százalék
  • FDP:7,1 százalék

Végeredményt 22 és 23 óra között lehet hirdetni a mostani várakozások szerint.

Friss hírek

200 kg terhelést is kibírtak a diákok 3D-nyomtatással készített hídjai 

Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D...

Szilveszter Pécs: hatalmas szabadtéri bulival készül a város

Pécsett újra a Széchenyi téri városi szilveszteren búcsúztathatjuk az...

Rákkeltő anyagot talált a levegőben a Greenpeace

A Greenpeace a rétegrepesztéssel, azaz fracking technológiával folyó gázkitermelés...

Újabb ötcsillagos Kék Hullám Zászlók a balatoni strandok között

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton...

Hírlevél

Ez is érdekelhet

200 kg terhelést is kibírtak a diákok 3D-nyomtatással készített hídjai 

Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D...

Szilveszter Pécs: hatalmas szabadtéri bulival készül a város

Pécsett újra a Széchenyi téri városi szilveszteren búcsúztathatjuk az...

Rákkeltő anyagot talált a levegőben a Greenpeace

A Greenpeace a rétegrepesztéssel, azaz fracking technológiával folyó gázkitermelés...

Újabb ötcsillagos Kék Hullám Zászlók a balatoni strandok között

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton...

Ennyi az átlag diákmunka-órabér 2024 nyarán

Az idei nyári szezonban is diákok ezrei vállalnak munkát,...

200 kg terhelést is kibírtak a diákok 3D-nyomtatással készített hídjai 

Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D MechMania verseny résztvevőinek, amit aztán kinyomtattak, majd a szerkezet teherbíró képessége döntötte el a helyezéseket....

Szilveszter Pécs: hatalmas szabadtéri bulival készül a város

Pécsett újra a Széchenyi téri városi szilveszteren búcsúztathatjuk az évet, ahol a jó hangulat garantált a Doggos, a Zanzibár és a Giccs Party révén!...

Rákkeltő anyagot talált a levegőben a Greenpeace

A Greenpeace a rétegrepesztéssel, azaz fracking technológiával folyó gázkitermelés magyarországi betiltását követeli. A környezeti kockázatai miatt Európa több országában már betiltott eljárást itthon az...